Húsvéti hagyományok

Húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe, Jézus kereszthalálának és feltámadásának emlékére. 

A zsidó vallásban Pészachkor ( jelentése elkerülni, kikerülni ) ünneplik az egyiptomi rabságból való szabadulást.

Magyarul a kovásztalan kenyér (macesz) ünnepének is nevezik, mert a fáraó annyi időt sem hagyott a zsidóknak az Egyiptomból való távozásra, ameddig a kenyerüket megkeleszthették volna, ezért a vízből és lisztből gyúrt kelesztés nélküli maceszt (pászkát) ették. Az ünnepet megelőző 40 nap a nagyböjt, Jézus 40 napos pusztai böjtjének emlékére, a felkészülés, a lelki és testi megtisztulás ideje.

A húsvét ünnepi előkészületei, a hagyomány szerint már hamvazószerdával megkezdődnek, innentől kezdve 40 napig lemondunk az ételről - úgy, ahogy Jézus lemondott értünk életéről. Ez a fajta lemondás tulajdonképpen közösségvállalás, amely a vallásos embereknek alkalmat ad a hitben való elmélyülésre és kiengesztelődésre. Ezáltal méltóképpen felkészülhetnek Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére.

A negyvennapos böjt utolsó hete, a nagyhét, virágvasárnappal kezdődik. A nagyhét napjai Jézus jeruzsálemi eseményeihez kapcsolódnak, illetve a népszokások ezeket elevenítik fel.

Virágvasárnap a bevonulás napja. Általánosan elterjedt szokás a nagymise előtti barkaszentelés, melyet a pap aztán kioszt a hívek között. ( Virágvasárnap elnevezése a római egyházban Dominicca palmarum 'pálma vasárnap', ezért mediterrán vidékeken ilyenkor pálmaágat vagy olajágat szentelnek. A pálmaszentelés szokása már a VII. században elterjedt volt Itáliában.)A megszentelt barkának gyógyító, rontásűző szerepet tulajdonítottak. Gyakorta leszúrták a földbe, azt tartva, hogy elűzi a férgeket.

Nagycsütörtök, az utolsó vacsora és a tanítványok lábának megmosásának napja

(ma ez a vendégszeretet jelképe).

Nagycsütörtökön elhallgatnak a templomok harangjai, azt tartják, a harangok Rómába mentek, ott gyászolják Krisztust. Szokás volt ilyenkor kereplővel zajt kelteni, így gondolták elűzni a gonoszt és így helyettesítették a harangokat. Liturgikus szokás a nagycsütörtöki lábmosás. Általában magas rangú egyházi személyek mosták meg ilyenkor tizenkét szegény ember lábát.Szintén liturgikus eredetű szokás a pilátusverés vagy égetés. A templomban a gyerekek égtelen zajt csaptak (verték a padokat), vagy a falu határában Pilátust jelképező szalmabábut égettek. Elterjedt szokás nagycsütörtökön a virrasztás, annak emlékére, hogy Jézus az olajfák hegyén virrasztott.

Nagypéntek, pedig Jézus keresztre-feszítésének napja, a gyászünnep, e napon halt kereszthalált Jézus. A keresztények körében a bűnbánat, a mély gyász és a szigorú böjt napja. A templomokban az oltárakat letakarják, a harangok némák. Ezen a napon a passiojátékok, élőképes felvonulások világszerte ismert szokások. Rómában minden évben a Pápa közreműködésével elevenítik fel a keresztút (Via Crucis) stációit.

Nagyszombat azonban már a feltámadás jegyében zajlik. Elindulnak a körmenetek, a templomokban gyertyát gyújtanak és lezárul a böjt is.

Ezen a napon számos népszokás létezett: tűzszentelés, vízszentelés és feltámadási körmenet. A szentelendő tüzet a templom mellett gyújtották meg és végig is égették. A megmaradt hamut az emberek hazavitték, és azon főzték az ünnepi ételeket. Voltak, akik különleges erőt tulajdonítottak ennek a hamunak, és ezért tettek belőle az állatok ivóvizébe, illetve szétszórták a földeken.

A vízszentelés a templom keresztvizének megszentelését jelentette.

A leglátványosabb nagyszombati hagyomány a feltámadási körmenet volt. Esténként legtöbbször a falu legtekintélyesebb embere (például a bíró) vitte körbe Krisztus szobrát a faluban. Ezzel a szertartással ért véget a negyven napos böjt, tehát a családok hazatérve nagy lakomát fogyasztottak, amely nagyrészt sonkából és tojásból állt. (A tojás világszerte a termékenység jelképe.) Szokás volt ezeket az ételeket először a templomban megszenteltetni. Az asszonyok a már megáldott ételekkel szinte rohantak haza, mert az a hiedelem járta, hogy aki gyorsan ér vissza, az ügyes lesz a munkában is.

Húsvét vasárnap maga a feltámadás napja. Ekkor sokan megnézik a Napfelkeltét, majd a hagyomány szerint bárányt fogyasztanak. A bárányevés az "áldozati bárányságot", azaz Jézus halálát szimbolizálja. Ezért is nevezik őt a mai napig Isten bárányának. 

És végül húsvét hétfőn történt a locsolkodás. Ez azonban nem egyházi, hanem kifejezetten világi szokás. A férfiak és a legények ilyenkor a lányos házakat körbejárva tiszteletük jeléül megöntözték a lányokat. Ám régebben nem kölnivel, hanem kútból húzott vízzel locsoltak. Ezután a lányok, asszonyok megvendégelték a férfiakat tojással és szalonnával. Szokás volt a legényeknek locsolóverset mondani, amiért cserébe festett vagy írott tojás járt. A piros tojás a szerelmes lány érzelmeit tükrözte, még régebben viszont a vörös szín a tojáson Jézus vérét jelképezte. Virágnyelven - úgy, hogy ne kelljen kimondani - fejezték tehát ki a fiatalok az egymás iránti érzelmeiket.

A festett és kifújt tojások közül azonban nem mindet ajándékozták el a lányok. A többit barkaágra akasztották. Magyarországon ez az ág helyettesítette a pálmaágat, amellyel Krisztust üdvözölték jeruzsálemi bejövetelekor. Húsvét vasárnapján a barkaágat is megszentelték, mert hittek abban, hogy így gyógyító ereje lesz. Ez a növény ma is díszítheti Húsvétkor a szobákat és a konyhákat.