Június 17. az év 168. (szökőévben 169.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 197 nap van hátra.
Névnapok: Alida, Laura, Adolf, Alina, Alinka, Bató, Batu, Batus, Folkus, Lauretta, Lorett, Marcián, Nikander, Teofil, Teofila, Teréz, Tereza, Teréza, Terézia, Teri,Terka, Tessza
Események, melyek június 17. napjához kötődnek:
- 1885 – A Szabadság-szobor Franciaországból megérkezik New York kikötőjébe.
- 1940 – A Szovjetunió elfoglalja a három balti államot: Észtországot, Lettországot és Litvániát.
- 1944 – Izland kikiáltja függetlenségét.
- 1953 – Népfelkelés az NDK-ban.
- 1967 – Az első kínai kísérleti hidrogénbomba-robbantás.
- 1970 – Watergate-botrány az USA-ban.
- 2002 – Megalakítják a Tiranában állomásozó NATO-parancsnokságot (NATO HQ Tirana – NHQTi) tanácsadói feladatok ellátása céljából, valamint hogy támogassa az albán hatóságokat (elsősorban az albán védelmi vezetés).
- 2004 – Megjelenik az első, mobiltelefonra írt, „bluetooth”-on keresztül terjedő vírus.
- 2007 – Mahmúd Abbász palesztin elnök meneszti az Iszmail Hanije vezette koalíciós kabinetet, s helyére szükségkormányt nevez ki (Szalam Fajjad vezetésével).
Ma van a Világnap az Elsivatagosodás és az Aszály Ellen
E napon születtek:
- 1682 – XII. Károly svéd király a Wittelsbach-ház Pfalz–Zweibrücken ágából származó herceg, 1697–1718 között Svédország királya († 1902)
- 1832 – Salamin Leó svájci születésű magyar természettan- és mennyiségtantanár, állami főreáliskolai igazgató († 1902)
- 1832 – William Crookes angol fizikus, kémikus, a tallium felfedezője († 1919)
- 1872 – Harry Nelson Pillsbury amerikai sakkozó († 1906)
- 1882 – Igor Stravinsky orosz zeneszerző († 1971)
- 1883 – Unger Emil magyar zoológus, ichthiológus, hidrobiológus († 1945)
- 1888 – Heinz Guderian német tábornok, II. világháborús hadvezér († 1954)
- 1898 – M.C.Escher holland festőművész, grafikus, a geometrikus formák mestere († 1972)
- 1904 – Ralph Bellamy amerikai színész († 1991)
- 1927 – Sütő András erdélyi magyar író, drámaíró († 2006)
- 1943 – Bodnár István költő, újságíró Műsorkalauz
- 1945 – Eddy Merckx (er. Edouard Louis Joseph Merckx) flamand kerékpárversenyző, többszörös bajnok
- 1958 – Méhes Marietta magyar énekesnő, színésznő
- 1960 – Adrián Campos spanyol autóversenyző
- 1975 – Dolmány Attila magyar színész, szinkronszínész
- 1980 – Venus Williams amerikai teniszedzőnő
- 1980 – Ficsor Ádám politikus, kormányfői kabinetfőnök
- 1985 – Márkosz Pagdatísz ciprusi teniszező
- 1986 – Alfredo Despaigne kubai baseball játékos
E napon hunytak el:
- 1501 – I. János Albert lengyel király (* 1459)
- 1759 – Griming Simon kassai szobrász (* ?)
- 1844 – Tessedik Ferenc ügyvéd, földrajzi utazó, író (* 1800)
- 1866 – Gál Sándor honvéd tábornok (* 1817)
- 1883 – Vidats István az első magyar mezőgazdasági gépgyár alapítója (* 1802)
- 1897 – Sebastian Kneipp német katolikus pap, természetgyógyász, világhírű vízgyógyászati módszert fejlesztett ki, mely Kneipp-kúraként vált ismertté (* 1821)
- 1956 – Bob Sweikert amerikai autóversenyző (* 1926)
- 1969 – Sinka István magyar író, költő (* 1897)
- 1996 – Farkas Gizella tízszeres világbajnok asztaliteniszező (* 1925)
- 1998 – László Gyula magyar régész-történész, képzőművész, a „kettős honfoglalás" elméletének kidolgozója (* 1910)
- 2003 – Grandpierre K. Endre író, költő, történész, magyarságkutató (* 1916)
- 2003 – Knézy Jenő magyar sportújságíró, riporter (* 1944)
- 2004 – Nagy Richárd, az iraki háború első magyar katona áldozata (* 1977)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése