1946. augusztus 1-jén jelent meg a ma használatos forint a pénzforgalomban felváltva ezzel a hiperinflációs pengőt.Ezért ünnepeljük augusztus elsején a forint születésnapját.
Érdemes néhány szóval elmondani, hogy milyen átalakuláson ment és megy át a forint külsőleg és "belsőleg" szellemi értkként. Különösen fontos ez most is, hiszen újabb változás előtt áll a forint, ismét eltűnni látszik.
1325-ben Károly Róbert uralkodó uralkodása alatt történt, hogy bevezették az első forintot.A forint neve az olasz firenzei arany kifejezésből ered (Fiorino d´Oro). Ekkor Magyarország még rengeteg aranykészlettel rendelkezett. Akkoriban az arany forintot sok helyen használták, nemcsak Magyarországon és sok ország aranypénzének mintájául szolgált.
Azonban a 200 évvel később a 16. században (1553) a forint dukáttá alakul és egy időre eltűnik a forint. Megint eltelik 200 év és újból és újból előkerül, de nem forintnak hívják.
1848-ban aztán Kossuth önálló magyar bankjegyet bocsát ki forint néven. Azonban a szabadságharc után hiába próbálkozik megmenti a forintot, a legtöbb bankjegyet elégetik és csak néhány bankó éli túl. 1867-ben, a kiegyezés után az osztrák Magyar Monarchia hivatalos pénznemévé válik, és végre ez az első alkalom, hogy magyar nyelvű felirattal is készül belőle.
Azonban 1892-ben megint eltűnik egy időre, mert a korona váltja fel.
Végül 1946 augusztus 1-én megjelenik az igazi magyar forint, ekkor még valódi aranyfedezettel a háta mögött. Azóta már 64 éves, de hamarosan megint eltűnik, mert az euró váltja fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése