Első királyunk a kereszténységben az István nevet kapta. A névválasztás tudatos lehetett az európai keresztény államok közé beilleszkedni vágyó Géza fejedelem részéről: István, görögül Sztephanosz azt jelenti: „koszorú, korona”. Hogy a név jelentőségét felismerték, arról a Kálmán-kori Hartvik püspök-féle István legenda tudósít. Eszerint a szülés előtt álló Sarolt fejedelemasszony előtt álmában megjelent Szent István első vértanú, s így szólt hozzá: „Bízz az Úrban, asszony, s légy biztos, hogy fiút fogsz szülni, akinek e nemzetségben először jár korona és királyság, és az én nevemet ruházd reá”. Hartvik a görög nyelvben járatlanoknak még a szájába is rágja a látomás értelmét: „az István nevet kapta… mert ami «István» a görög nyelvben, «korona» a latin beszédben.”
Noha a legfőbb királyi jelvény, a korona általában mindenütt nagy tiszteletben részesült, az a fajta szentség és közjogi méltóság, amit a magyar nemzet tulajdonított a Szent Koronának, másutt ismeretlen volt. A megkülönböztetett tisztelet okai közt első helyen szokás emlegetni, hogy a hagyomány Szent István koronájával azonosította, sőt sokáig még a koronakutatók is úgy hitték, hogy a koronának legalább a felső része Istváné lett volna. Györffy György mindmáig az ő személyéhez köti a felső, úgynevezett latin koronát, amennyiben feltevése szerint az István fejereklyetartójából készült volna. (Koronánk készítésének helye és időpontja ma sem tisztázott egyértelműen.) Magam a korona hagyományok megszentelte közjogi állásának és tiszteletének fő okát abban látom, amit a legenda is a szánkba rág, nevezetesen: Szent István és a korona a nevükben egyek. Hagiosz Sztephanosz „hungarus” magyarra, vagyis latinra fordítva szent koronát jelent, s mint ilyen lett a személy, később az ő nevét viselő tárgy a keresztény magyar államiság megtestesítője. Más szóval, a korona Sztephanoszt, első királyunkat, annak személyén keresztül pedig a mindenkori királyt jelképezte. (A korona megszemélyesítésére a régi katolikus naptárban is találunk példát. A latin Korona, azaz „Koszorú” asszony és katona férje, Viktor, azaz „Győző” ókeresztény vértanúk ünnepét május 14-én ülték meg régen. Jelképes kettősük neve ugyanazt a gondolatot fejezi ki, mint István királyé. A koszorú a győztesnek kijáró diadém, a korona pedig a királynak.)
Szent István névünnepe, István király, Szent Király vagy egyszerűen Király napja, 1949 óta az Alkotmány és az Új kenyér ünnepe, a rendszerváltás óta legfőbb állami ünnepünk lett. István szentté avatása, névünnepének naptárba iktatása, amihez VII. Gergely pápa adott felhatalmazást, I. (Szent) László király és a magyar püspöki kar érdeme. (Csak az 1179. évi III. lateráni zsinat óta lett a szentté avatás az Apostoli Szék kizárólagos joga.) A szentté avatási eljárás részeként 1083. augusztus 20-án, a Nagyboldogasszony nyolcadába eső vasárnapon nyitották meg István király sírját. A magyar egyház ezt a napot iktatta a naptárba István névünnepeként.
(Többet itt: http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szent_istvan_kiraly__az_alkotmanyossag_jogallamisag_napja__az_uj_kenyer_unnepe)
Augusztus 20. nemzeti ünnepünk, melyet az Új Kenyér Ünnepeként is ünneplünk. Az Új Kenyér Ünnepét 1949 óta ünnepeljük. Bár bevezetése politikai akarat és nem szokás vagy néphagyomány útján történt, a "mesterséges hagyomány" találkozott a szélesebb rétegek értékrendjével, így elfogadott hagyománnyá vált ünneplése. Az ünnep jelképe a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér.
(Egy érdekes írás az Új kenyér ünnepéről pedig itt olvasható: http://www.urbanlegends.hu/2009/08/kovacs-akos-uj-kenyer-unnepe-kitalalt-hagyomany/ és egy apró részlet belőle: Ezzel szemben Kovács úgy véli, az új kenyér ünnepeknek, még ha hatással voltak is rájuk, nem a szovjet, nem a “kommunista”, hanem a Darányi-féle aratóünnepek voltak az előképei, kizárólagos rendeltetésük pedig abban állt, hogy az 1890-es évek társadalmi és politikai feszültségeit segítsék levezetni. Mindez teljes összhangban volt azzal a jelenséggel, hogy az 1870-es évektől az első világháborúig Európa-szerte ilyen nyilvános ceremóniákat, “felülről jött” hagyományokat találtak ki, amelyek – Eric Hobsbawm találó megfogalmazása szerint – lebilincselték és fogva tartották e látványos ceremóniák iránt fogékony emberek egyre növekvő fogolytáborát.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése